Paprikatermesztést segítő információk

kategóriák: Paprika termesztése | 0

Paprikatermesztést segítő információk

Így március közepén már tudjuk, hogy a 2014-2015-ös tél az ország nagyobb részén komolyabb volt, mint az előző évi, és még igazán nyugodtan nem mondhatjuk, hogy vége. (2013-ban Mátyás napon este esett az eső, és az úttesten békák mászkáltak előttem, az idén Mátyás napon este ahol én jártam, eső nem volt, de békák igen! 2013 március 15-én délután küldtek egy SMS-t a belügyminisztériumból…!)

Ezzel együtt egyre jobban közeleg a vetések ideje. A szabadföldi paprikák palántálásához a magok vetését meg kell kezdeni a palántanevelőkben.

Sok termelő még most is mérlegeli, hogy mit ültessen. A hírek szerint a kápiák iránti kereslet továbbra is elég intenzív, míg a tölteni való paprikákat az elmúlt évi tapasztalatok alapján kihagyja a termesztéséből. A korábbi évekhez képest többen érdeklődtek feldolgozói igényekre hivatkozva paradicsom alakú paprika fajták magjai iránt, és szintén több felől hallottam híreket a savanyítási fajták iránti igény növekedéséről, közöttük több választékbővítő, eddig nálunk kevésbé ismert típus iránti érdeklődés megjelenéséről is.

A Dunamag Kft. savanyítási célra a jól bevált Óriás Cseresznye, Tüzes Piros, és Tüzes Sárga fajták mellett a Sweet Ball F1 néven újonnan elismert édes almapaprika hibridet ajánlja a termelők figyelmébe.

A Sweet Ball F1 almapaprika gömb, enyhén lapított gömb alakú, vastaghúsú, csüngő állású, közepesen nagy, vagy nagyméretű, bogyókat terem. Édes húsú, bőtermő fajta, melynek termesztését, kipróbálását jó szívvel ajánlom a termelőknek. Megrendelhető webáruházon keresztül, e-mail-ben, vagy telefonon keresztül is.

További újdonságainkról legközelebb… Addig is javaslom, nézze meg a videóinkat:  https://www.youtube.com/user/Dunamag

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük