Megfigyelések, tapasztalatok paprika termesztése során

kategóriák: Paprika termesztése | 0

Megfigyelések tapasztalatok paprika termesztése során

Az idei szezonban készült feljegyzéseimet végignézve szeretném megosztani néhány gondolatomat, a növényvédelmi problémákat kihangsúlyozva.

Az időjárás – emlékezhetünk rá – szélsőséges volt. Ennek következtében több kártevő, kórokozó érzékeny veszteséget idézett elő annál, aki nem tudott időben védekezni.

Ilyen kártevő volt a nyugati virágtripsz, amely a márciusi hidegek ellenére gyakorlatilag az ország teljes területén megtalálható volt, és károsított a szabadföldi kertészeti kultúrákban is. A vegyszeres védekezés ellene egyre kevésbé hatékony az eddig használt szerekkel. A fertőzés néhol olyan mértékűvé vált, hogy augusztustól kezdődően az eddigi károsításoktól eltérő tünetek is kialakultak. Ekkor már nem csak a virágokban, a csészelevelek alatt, vagy az egymással érintkező terméseken, hanem az idősebb levelek fonákán is kialakultak a kártevő szívogatása következtében foltok, melyek eleinte inkább a takácsatka károsításának tűnhettek, később azonban kicsit a paprikalisztharmat kórképére emlékeztettek. Ekkor már sajnos több helyen a fiatal levelek is lehullottak.

A korábbi évekhez képest az idei évben a paprika állományokban több helyen találkoztam Alternáriás fertőzésekkel is. Ezeknek egy része klasszikus módon, az erős napsütés, illetve a Ca hiány miatt kialakuló foltokról indult. Azonban több állományban a virágzáskori, bibén keresztüli lappangó fertőzés okozott gondot. Ekkor elrúgást okoz, vagy később a termés belsejében a termés kifejlődésekor, az érés kezdetén alakul ki a jellegzetes penészgyep.

Több termelőnél láttam szokatlan, károsodott gyökérzettel rendelkező állományt. A tünetek a paradicsomot károsító gyökérparásodásra emlékeztettek, azonban nagyítóval szinte mindig megtalálható volt a károsodott gyökérzetben valamilyen fonálféreg faj. A fertőzés következtében a növények lankadtak, hervadtak, leveleiket lehullajtották, új gyökerek nem képződtek rajtuk. Próbaként Biofluidos beöntözést alkalmazva a növények minden esetben jól reagáltak!

Más jellegű, de az időjárással összefüggő gond, a rövidebb tenyészidő miatti kevesebb magtermés problémája.

A szokatlanul korán érkezett fagyok miatt a várt magtermés egy része nem tudott beérni. Szerencsére ez a gond a Dunamag Kft-t csak kismértékben érintette, azonban hírek szerint vannak olyan cégek, melyeknek egyes fajtáiból csak töredéke termett a tervezett mennyiségeknek. Ezért érdemes a vetőmagokat minél hamarabb beszerezni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük