Védekezés atkák ellen

kategóriák: Paprika betegségei | 0

Korábban  már foglalkoztam az atkák, különösen a takácsatkák kártételével. Most az atkák elleni védekezésről szeretnék néhány gondolatot megosztani, ugyanis az idei évben több helyen is láttam, hogy a takácsatkák gondot okoztak.

A paprikatermesztés során a takácsatkák és a szélesatka is jelentős károkat okozhat.

A szélesatka szerencsére ritkábban fordul elő, mint a takácsatkák. Képet legutóbb 2010 júliusában készítettem a kártételéről.

Szélesatka kárkép
Szélesatka kárkép

Mivel a szélesatka aránylag kevés gazdanövényen tud megélni, a szélesatka elleni védekezésben saját tapasztalatom szerint a ventillált kénporral történő porozás alkalmazása (késő délután végezve) olcsó, környezetbarát és elfogadható hatékonyságú megoldást nyújt.

 

Egészen korai szélesatka kárkép
Egészen korai szélesatka kárkép
Szélesatka fertőzés kárképe
Szélesatka fertőzés kárképe

A takácsatkák elleni védekezés már nehezebb, mert több száz gazdanövényen jól érzi magát. Sok növényen képes jelentősen elszaporodni, majd a körülmények romlása, a túlszaporodás, vagy az aktuális gazdanövény pusztulása miatt új gazdanövényeket keresni, tovább vándorolni.

Erre már az ültetéskor érdemes gondolni, ugyanis egy nem szerencsésen megválasztott szomszéd kultúra az atkák számára kedvező száraz és meleg időjárás esetén nagyon komoly károkat eredményezhet.

Erre sajnos az idei évben is láttam példákat. Érdekes módon ebből a szempontból tapasztalataim szerint a legtöbb gondot a szárazbab termesztésének közelsége okoz, de nem szerencsés a tökfélék, különösen az uborka közeli szomszédsága sem. Ezeken a növényeken az atkák nagyon felszaporodnak, majd a bab, illetve uborka pusztulását követően a közelben található növényekre vándorolnak, és ott jelentős károkat okoznak.

Az atkák a meleg és száraz körülményeket kedvelik, ezért a páratartalom emelése párásító öntözéssel kedvezőtlen a számukra, ám ezt a kórokozó gombák, és baktériumok okozta betegségek miatt célszerű óvatosan alkalmazni.

Megelőző jelleggel elsősorban az alább felsorolt biológiai védekezési lehetőségek valamelyikét célszerű alkalmazni.

Ha már megjelentek a paprika állományunkban a takácsatkák, akkor az alábbi növényvédőszerek váltakozva történő, és a munkaegészségügyi, valamint élelmezés egészségügyi várakozási idők betartásával történő kijuttatásával tudjuk az atkákat elpusztítani.

Egy kezelés sohasem eredményez atkamentességet!

 

Biológiai védekezés atkák ellen

 

Biobest ragadozó atka Amblyseius andersoni, Amblyseius californicus, Amblyseius Degenerans, Amblyseius Swirskii, Hypoaspis miles, Phytoseiulus macropilis, Phytoseiulus persimilis

BIOLINE atka Amblyseius Swirskii, Phytoseiulus persimilis

KOPPERT ragadozó atka, Amblydromalus limonicus, Amblyseius californicus, amblyseius cucumeris, Amblyseius Swirskii, Hypoaspis aculeifer, Macrocheles robustulus, Phytoseiulus persimilis

KOPPERT ragadozó poloska, Ephestia kuehniella, Macrolophus pygmaeus, Nesidiocoris tenuis, Orius laevigatus

Koppert-Flora ragadozó atka, Amblydromalus limonicus, Amblyseius californicus, amblyseius cucumeris, Amblyseius Swirskii, Hypoaspis aculeifer, Macrocheles robustulus, Phytoseiulus persimilis

Koppert-Flora ragadozó poloska, Ephestia kuehniella, Macrolophus pygmaeus, Nesidiocoris tenuis, Orius laevigatus

 

Atkaölő szerek

 

ABAMECT SC (II. kat.)

COSAVET DF (III. kat.)

FAZILO rovarölő permet (III. kat., csak dísznövényekben engedélyezett!!!)

FLORAMITE 240 SC (III. kat.)

LANNATE 20 SL (II. kat.)

METHOMEX 20 SL (II. kat.)

MOVENTO (I. kat.)

NISSORUN 10 WP (III. kat.)

PYRANICA 20 WP (I. és II. kat.)

SANMITE 10 WP (II. kat.)

VERTIMEC PRO (II. kat.)

VENTILLÁLT KÉNPOR → Szélesatka, takácsatka. (EK-műtrágya, kénhiány kezelésére javasolják használni. Van 1 és 2 kg-os kiszerelése is, nem csak 25 kg-os!)

 

A fenti – de egyéb károsítók ellen alkalmazható – szerek felhasználhatóságára vonatkozó információkat az alábbi link segítségével lehet elérni:

https://novenyvedoszer.nebih.gov.hu/Engedelykereso/kereso

 

Mit gondol? Szóljon hozzá Ön is!